A kis- és középvállalkozások több segítséget várnának a bankoktól és az államtól
A Policy Agenda – Ipsos kis-és középvállalkozói konjunktúra index kutatás keretében külön megvizsgáltuk, hogy miképpen ítélik meg a cégvezetők a hitelhez jutási lehetőségeket, illetve készülnek e az esetleges pénzügyi problémák kezelésére. Az adatokból az látszik, hogy a cégvezetők tudják, mit akarnak, míg a bankok és a kormányzati gazdaságpolitika véleményük szerint nem kellőképpen támogatja őket ebben.
Magyar cégvezetők az energiaszektorról: verseny vagy állami túlszabályozottság
A Policy Agenda – Ipsos KKV konjunktúra-index keretében folyamatosan mérjük, hogy mit gondolnak a cégvezetők az energiapiac alakulásáról, a liberalizált piacról, és ennek kapcsán a verseny lehetőségéről. Az előző negyedéves válaszok alapján a cégvezetők igényelnék, ha például az áramszolgáltatók, kereskedők versenyeznének értük, ugyanakkor a mostani válaszok alapján az látszik, hogy az átlagosnál nagyobb állami szerepvállalást várnának a kormánytól.
Nem változott jelentősen a magyar kis- és középvállalkozások jövőképe
Az elmúlt negyedévhez képest lényegében nem változott a Policy Agenda – Ipsos „kis- és középvállalkozások konjunktúra indexe”, amely 50,4 százalék a márciusi 50,2 százalékhoz képest. A KKV-k üzleti várakozásai ugyan továbbra is olyan szinten vannak, mint a gazdasági világválság kirobbanásakor voltak, de a családi tulajdonú vállalatok optimistábban tekintenek a jövőbe.
Borúlátóak a magyar kis- és középvállalkozások
2011. márciusában a Policy Agenda – Ipsos „kis- és középvállalkozások konjunktúra indexe” 50,2 százalék. Ez az eredmény, az azonos módszertannal korábban készült KKV konjunktúra index eredmények közül a 2008. negyedik negyedévben mért értékkel egyezik meg, azóta ennél folyamatosan magasabban voltak az üzleti élet szereplőinek várakozásai.
KKV-konjunktúra index módszertanáról
A vizsgálati populációt a magyar kis- és középvállalatok alkotják. Az adatfelvétel CAWI-módszerrel történt, a válaszadó vállalatvezetők véleményét online, önkitöltős kérdőívek segítségével ismerjük meg.



Megjelent A válság második hulláma című könyv

