Közfoglalkoztatás csökkenése és a kormánypártok támogatottsága

Közfoglalkoztatás csökkenése és a kormánypártok támogatottsága

Az elmúlt 10 évben a kormányzat több, mint 1.700 milliárd forintot költött el a közfoglalkoztatási program működtetésére. A közmunkaprogram munkaerőpiaci, szociális, gazdasági és politikai aspektusú megközelítése nagyon eltérő megítélést hoz felszínre. Időközben elkezdődött a közfoglalkoztatási rendszer leépítése. Ennek következményeit vizsgálta meg a Policy Agenda elemzésében.

A közfoglalkoztatással érintett települések

A közfoglalkoztatotti mutató, azaz a munkavállalási korú lakossághoz képest a közfoglalkoztatottak aránya 2017-ben még 2,74% volt országosan.  2019 első négy hónapját nézve már csak 1,71%, ami a korábbi szintnek a 62,4%-a. Azaz a mintegy két évvel ezelőtti éves 179 ezer közmunkásból az idei évben már csak 111 ezer maradt.

Annak érdekében, hogy megvizsgáljuk ezt a csökkenő számot kiválasztottuk a közfoglalkoztatással leginkább érintett településeket. Ebbe a körbe azok kerültek, amelyeknek a közfoglalkoztatási rendszer „csúcsidőszakában” a közfoglalkozatási mutatója elérte az 5%-ot.

A vizsgált körbe 993 település került. Ezek elhelyezkedése a TOP5 megyében a következő volt:

Mennyi közmunkás is van?

A közmunkások száma nem azt jelenti, hogy ezek az emberek ténylegesen egész hónapban heti 40 órás munkaviszonnyal rendelkeztek volna. Jó példa erre, ha a 2019 februári adatokat nézzük:

  • Belügyminisztérium adatai szerint átlagosan 117.831 ember közmunkás, míg legalább egy napot dolgozók száma 122.492 fő volt;
  • A Központi Statisztikai Hivatal ennél kisebb számot közöl, 111.600 főt tekintett közfoglalkoztatottnak ebben az időszakban;
  • A NAV-hoz beérkező havi járulékbevallások alapján viszont 84.232 fő volt, aki teljes hónapban dolgozott közfoglalkoztatottként.
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 24,2%-a a településeknek, míg lakosságszámban 22,2%;
  • Baranya megye: 17,9%-a a településeknek, míg lakosságszámban: 6,2%;
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 17,7%-a a településeknek, míg lakosságszámban 28,6%;
  • Somogy megye: 10,4%-a a településeknek, míg lakosságszámban 5,2%;
  • Zala megye: 5,5%-a a településeknek, míg lakosságszámban 1,1%.

A vizsgált településeken a közfoglalkoztatási mutató értéke 15,4%-ról (2017. évi adat) 2019. I-IV. hónapját nézve 10,8%-ra csökkent. Ez a korábbi adatnak a 68,2%-a, azaz arányait tekintve kisebb csökkentést hajtott végre a kormány ezeken a településeken, mint az országos átlag.

Közmunkarendszer változása és a politika

A korábbi évek választási adatainak elemzéséből látható, hogy a kormánypártok támogatottsága kiemelkedő a községekben. Ezek közül is különösképpen ott, ahol a közmunka gazdasági-társadalmi szempontból jelentős hatással bír.

Ennek kapcsán elterjedt ellenzéki narratíva, hogy a kormánypártok támogatottsága éppen azért nagyobb a közmunkával érintett településeken, mint máshol, mert ezen eszközön keresztül befolyásolják a választókat. Azaz ezen érvelés szerint a közmunka valójában politikai fegyvernek számít, amely alkalmas a választói akarat irányítására.

Ezt vizsgálva néztük meg a korábban említett 993 települést a 2018-as, és a 2019-es választások szempontjából. Míg ezeken a településeken a tavalyi országgyűlési választáson 60,5%-ot szerzett a Fidesz-KDNP lista, addig az idei európai parlamenti választáson már 65,5%-ot. Ezeket az arányokat tekintve 8,3%-os a növekedés.

A korábban bemutatott adatok alapján látszik, hogy ezeken a közmunkával érintett településeken 2017-hez képest 68,2%-ra csökkent a közfoglalkoztatási mutató értéke 2019 első négy hónapjában. Amennyiben csak azokat a községeket nézzük, ahol átlag feletti mértékben csökkentették a közfoglalkoztatottak számát, akkor ott szintén 8,3%-kal növekedett a kormánypártok támogatottsága.

 

település „típusa”Fidesz-KDNP támogatottsága 2018. országgyűlési választásFIDESZ-KDNP támogatottsága 2019. európai parlamenti választásváltozás (2019/2018.)

%

község55,8%61,1%+9,5%
közfoglalkoztatással érintett települések (993 település)60,5%65,5%+8,3%
ebből:

–          közfoglalkoztatás     csökkentése átlag feletti mértékű

 

59,9%

 

64,9%

 

+8,3%

–          közfoglalkoztatás csökkentése átlag alatti mértékű 

61,1%

 

66,2%

 

+8,3%

–          közfoglalkoztatás megfeleződött 2017-hez képest61,3%63,9%+4,2%

 

 

Amennyiben a nagyon jelentős forráskivonást szenvedett településeket nézzük, amelyeknél 2019-ben a megelőző két évhez viszonyítva már csak fele annyi a közfoglalkoztatottak aránya, akkor is növekvő kormánypárti támogatottságot kapunk. 2018-ban 61,3%-ot kapott ezeken a településeken a Fidesz-KDNP lista, míg 2019-ben 63,9%-ot. Azért jól látszik, hogy itt a növekedés mértéke fele akkora, mint a többi településen.

…ahol a Fidesz is veszített szavazatot

Megnéztük, hogy az általunk közmunkával érintett településeken hol veszített szavazati arányt a Fidesz-KDNP a 2019-es európai parlamenti választáson a 2018-as országgyűlési választáshoz képest. Meglepő módon ez a 993 településnek 26%-ára igaz (lakosságot nézve ez 15%).

Valamelyest látható összefüggés a közfoglalkoztatás támogatásának csökkenése, és a kormánypártok támogatottságának csökkenése között. Azokon a közfoglalkoztatással érintett településeken, ahol a kormánypártok megőrizték, vagy növelni tudták egy év alatt a támogatottságukat, ott 2017-hez képes átlagban 69%-os szintre csökkent a közfoglalkoztatási mutató értéke. Ezzel szemben, ahol csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, ott 65,8%-os ez az érték.

Ezek az adatok – kellő óvatossággal – azt mutatják, hogy ha nem is lineárisan, de van összefüggés a közfoglalkoztatás alakítása és a kormánypártok támogatottsága között. Ahol a Fidesz-KDNP veszített szavazati arányban ott nagyobb volt a közfoglalkoztatás csökkenése, mint a többi településen. Az is igaz, ha valahol nagyon erősen, legalább felére csökkent a közfoglalkoztatás aránya, ott kisebb volt a kormánypártok támogatottságának növekedése.

Azt a meghatározást persze kellő óvatossággal kell kezelni, hogy a közfoglalkoztatást egyszerűen egy szavazatvásárlási intézménynek tekintsük. Amennyiben ez igaz lenne, akkor jelentősen zuhannia kellene a kormánypárti támogatottságnak ott, ahol radikálisan kivonják a közfoglalkoztatási pénzeket a rendszerből. Ez azonban nem történt meg.

Inkább arról van szó, ha a közfoglalkoztatást kivonják a község életéből, vagy jelentősen csökkentik annak mértékét, akkor az ott élőkben megnőhet a magukra hagyatottság érzése. Ez pedig apró lépésekben jelenthet politikai változást. Ezek felgyorsítása az ellenzék kezében van, ha képes olyan alternatívát kínálni az ott élőknek, amely hihető számukra, és az mindennapi problémáikra ad választ.